2019. december 6., péntek

Edison, Tesla és a fonográf!


Na, nem a Szörényi Levente együtteséről, hanem a fonográfról, vagyis kicsit modernebbül a lemezjátszóról van szó. És nem másnak köszönhetjük ezt a találmányt, mint a találmányok atyjának, Thomas Alva Edisonnak.

Persze Edisonról mindenkinek a villanykörte jut az eszébe, de az csak egy volt a találmányok sorában. Élete során összesen 1093 szabadalom fűződött a nevéhez. A rossz nyelvek szerint – amiben tagadhatatlanul van némi igazság – ezek közül jó néhányat a munkatársai találtak fel, csak az ő alkalmazottai révén Edison nevén került bejegyzésre a találmány. Vagy, mint Nicola Tesla esetében, egyszerűen ő maga így adta be, amit Tesla dolgozott ki. Végül ez vezetett a szakításukhoz is és Tesla felmondott és saját vállalatot alapított.



Az anekdoták mestere
Viszont Edison amellett, hogy feltaláló, kétségkívül eredeti figura is volt. Anekdotaszerű mondásait például közel 100 évvel a halálát követően - 1931-ben hunyt el – is sűrűn felemlegetik. Amikor például a villanykörte szabadalom bejelentését követően egy újságíró megkérdezte, hányszor kísérletezett, Edison azt mondta, hogy 9.900-szor. Mire az újságíró döbbenten ezt válaszolta: Hihetetlen milyen kitartása van, 9.900-szor kudarcot vallott, és mégsem adta fel! Edison azonban megrázta a fejét és így válaszolt: Egyszer sem vallottam kudarcot! Én 9.900-szor bebizonyítottam, hogyan nem lehet villanykörtét csinálni. Csodálatos hozzáállás, amiből azt gondolom, mindannyiunknak tanulnunk kellene!

Egy másik anekdota szerint, amikor egy barátja meglátogatta, éppen a kertben volt. A felesége kérte a barátját, hogy menjen utána a kertbe. Amikor a barát a kertkaput próbálta kinyitni, alig boldogult. Végül nagy nehezem többszöri rángatásra kinyitotta a kaput és odament Edisonhoz. Köszönt és felhívta a figyelmét, hogy meg kellene javítattni a kertkaput. Mire Edison mosolyogva csak annyit mondott. Nincs annak semmi baja, amíg te rángattad, közben kétvödörnyi vizet pumpáltál fel a kútból a kertembe!



És akkor még arról szót sem ejtettünk, hogy kisgyermekkorában reménytelen esetnek tartották és  még harmadik osztályos korában eltanácsolták az iskolából. De ez már egy tényleg másik történet.

Bár kicsit elkalandoztam, de az alap a fonográf feltalálása volt, aminek mind a mai napig hatása van a világra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése