63 éve hunyt el Jávor Pál

Valójában Jermann Pál Gusztáv néven született, illetve…  illetve mégsem, mivel Spannenbereger Pál Gusztáv néven anyakönyvezték. Vagy mégis, de…

Na, pontosítsuk kicsit, hogy mi is történt. Ami biztos, hogy valóban szerelemgyerek volt. Az édesapja - Jermann Pál – már 53 éves volt, amikor szerelme Spannenberger Katalin 17 éves korában életet adott fiuknak Aradon. Ráadásul a társadalmi különbség is jelentős volt, mivel az édesapja városi pénztáros, míg az édesanyja egyszerű cselédlány volt. Nem is házasodtak össze csak a gyerek megszületése után, ezért volt ez a hercehurca a kis Pali neve körül.

Mozi, vagy iskola?

A család a házasság után sem volt igazán tehetős, sőt, inkább a kispolgár kategóriába tartoztak. Jávor Pálék már hárman voltak testvérek, amikor sokszori költözést követően az édesanyja egy kis fűszeres üzletet (zöldség – gyümölccsel kiegészítve) nyitott a városban.

Édesapja tanult embernek szerette volna látni, ezért az Állami Főreál Iskolába íratta, de Jávor Pál nem igazán kedvelte a kötöttséget, és a Főreál órái helyett az Apolló és az Uránia mozikat látogatta.

Amikor kitört az I. Világháború, Jávor Pál leveleket kézbesített a frontos harcoló katonáknak. Olyannyira komolyan vette ezt a szolgálatát, hogy az édesanyja kénytelen volt a tábori csendőrséggel megkerestetni.

Dánia vagy Magyarország?

A háború után Jávor Pál döntés előtt állt. Arad – és egész Erdély – Romániához került, és Jávor egy dologban biztos volt: nem akart Romániában élni. Magyar volt ízig – vérig. Mégis inkább úgy gondolta, hogy Dániában telepedik le.

Akkoriban újságíró gyakornok volt Aradon, és munkásságával mindent megtett azért, hogy Románia kiutasítsa az országból. Ezt sikerült is elérnie és vonattal elindult Magyarországon át Dániába. Csakhogy azokban a zavaros háború utáni években nem volt egyszerű még ez utazás sem. Ma már nem tudjuk, mi történt, de tény, hogy az Aradon vásárolt menetjegyét Budapesten érvénytelenítették, így nem tudott tovább utazni. A patthelyzetet azonban Jávor Pál kiválóan megoldotta.

Színész születik

Amikor már látta, hogy nem utazhat tovább, úgy döntött, hogy színész lesz, és meg is kezdte a tanulmányait a Színművészeti Akadémián. Azonban mégsem ott lett színész, mert a színi tanulmányait már az Országos Színiegyesületnél fejezte be (1922-ben).

Ezt követően két évig Budapesten a Renaissance Színházban játszott, majd elszerződött Székesfehérvárra , aztán Szegedre. Végül 1928-ban visszatért Budapestre, a Magyar Színházhoz, de emellett vendégművészként játszott az Operett Színházban és a Belvárosi Színházban is.

Ez követően hosszabb periódusok következtek, hiszen öt évig (1930 – 1935) a Vígszínház, majd kilenc évig (1935 – 1944) a Nemzeti Színház színésze volt.

És persze ezekben az időkben – kora amorózója volt – sorra jöttek a filmszerepek is. Néhány cím a legsikeresebbek közül: Csak egy kislány, Hyppolit, A szerelem nem szégyen, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Egy tál lencse, Fűszer és Csemege (ezzel nézőszámot döntöttek), A tanítónő, Madách, Halálos tavasz, Igen vagy nem, Sok hűhó semmiért, Egy csók és más semmi.

Olyan dívák voltak a partnerei, mint Karády Katalin, Muráti Lili, Simon Erzsi, Szeleczky Zita, Tolnay Klári és Turay Ida.

Hányattatás

Jávor Pál 1934-ben megnősült. Ahogy a szüleitől látta, szerelemből. Egy gazdag zsidó mágnás özvegy, gyermekeit addig egyedül nevelő lányát – Landesmann Olga – vett el feleségül. És ennek később sok hátránya volt. A németek 1944-ben elhurcolták és nyugatra hajszolták (Sopronkőhidára). Nem kis szerencsével túlélte a háborút és 1945-ban már ismét a Magyar Színházban játszott, majd 1946-ban a Művész Színházban kapott szerepeket. 1946-tól az Egyesült Államokban turnézott (Süle Mihály társulatával), sőt kisebb szerepeket még hollywoodi produkciókban is kapott. Ám nem érezte jól magát az Egyesült Államokban. Honvágya volt, és nem aratott akkora sikereket, mint Magyarországon. Így eztán 1956-ban elfogadott egy Izraeli felkérést aztán hazatért.

Itthon a szakma és a közönség egyaránt kitörő örömmel fogadta, ám egészsége ekkor már meggyengült. A színpadon sok szerepet eljátszott még, de filmben már csak egyben szerepelt, pontosabban már abban sem, mert betegsége miatt vissza kellett adnia a szerepet (Páger Antal játszotta el végül). 1959-ben még elszerződött a Nemzeti Színházhoz, ami nagy elégtétel volt számára, mert korábban a meggyőződéses kommunista Major Tamás elküldte a színháztól. Azonban már egyetlen szerepben sem tudott a közönség elé állni és 1959. augusztus 14-én elhunyt.

(fotó: wikipedia, Imdb, cultura, pinterest)

A párizsi Eiffel torony – ami nem is Eiffel ötlete volt és nem is Párizsba tervezték

Egészen pontosan 135 évvel ezelőtt – 1887. január 28-án - kezdték el építeni. A torony a tervezőjéről és megalkotójáról, Gustave Eiffelről kapta a nevét, és az első időkben bizony nem hozott túl nagy dicsőséget számára.

Az igazság az, hogy a torony ötlete is megosztotta a közvéleményt. Az építése pedig még inkább. A Párizsiak nagy része abban az időben egyszerűen utálta, és látni sem bírta. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az ötlet

Akkoriban – az 1800-as évek vége felé – a világ fejlett országai azon versenyeztek, hogy melyikük épít magasabb és impozánsabb épületeket. A tornyot a neve alapján mindenki Eiffellel azonosítja, és nem is alaptalanul, de azért van ebben némi turpisság.  

Merthogy az ötletet eredetileg az Eiffel és Cie Mérnöki Iroda két mérnöke, Émile Nouguier és Maurice Koechlin találta ki és kezdte el fejleszteni. Olyannyira így van ez, hogy a torony tervrajzait – Stephen Sauvestre építész közreműködésével – 1884. júniusára el is készítették, szabadalmaztatták és a főnökük elé tárták. Mi tagadás, Eiffel nem volt elájulva az ötlettől és némi ellenszenvet is mutatott iránta. Hogy mi változott rövid idő alatt, azt ma már senki nem tudja, de tény, hogy Eiffel kisvártatva mégis megvásárolta a mérnökeitől a szabadalmat és lelkesen belevágott a toronnyal kapcsolatos munkába.

Az Eiffel torony… Barcelonában!

Azért a történésekből némi sejtésünk lehet Eiffel motivációjával kapcsolatban, hiszen a szabadalom megvásárlásától kezdve a torony értékesítésén munkálkodott.

Első körben az akkor világkiállítást rendező Barcelonát kereste meg. A spanyol város polgármesterének tetszett is a terv grandiózussága, ugyanakkor a probléma is éppen ez volt! A grandiózus tervhez grandiózus költségvetés is dukált. Márpedig a Barcelona polgármestere egy józan és megfontolt ember volt, így nemet mondott az Eiffel toronyra. És akkor jött a képbe Párizs.

Indul a kampány

Eiffel okult a barcelonai kudarcból, és mint jó üzletember, rájött arra, hogy a jó toronynak is kell a cégér. Ezért nem kevés pénzt áldozott arra, hogy a tervről újságcikkek szülessenek, és nem szégyellte reklámok és PR szövegek kiadását sem. A cél az volt, hogy a – most már Eiffel – torony ötletét megszerettesse Párizs vezetőivel.

Terve sikerrel járt, és az Eiffel torony tervét a városi tanács – 1886. május elsején – egyhangú szavazással elfogadta. Ezt követően nem volt más hátra, minthogy eleget tegyenek a formaságoknak is, és megkössék a hivatalos szerződést a francia kormány és Eiffel irodája között.

A szerződés minden részletre kitért, az építendő torony pontos helyén át egészen a finanszírozás kérdéséig. És itt álljunk meg egy pillanatra. Eiffel nem csak megépítette, de gyakorlatilag hitelezte is a francia államot az építés során. A szerződés szerint a költségeket a torony elkészültének 80%-áig Eiffel a saját zsebéből állta. Hogy ez mennyire volt nagystílű gesztus – vagy hazardírozás - Eiffel részéről, azt jól mutatja, hogy addig a készültségi fokig a torony belekerülési költsége 8,5 millió aranyfrank volt… Cserébe viszont megkapta a torony üzemeltetésének a jogát 20 évre. És Eiffel jól számított. A torony időben történő befejezéséért becsületrendet kapott, a Párizsi Világkiállítás ideje alatt pedig több, mint 2 millió látogató ment fel a toronyba… és nem ingyen.

Az utálat és a tisztelet tárgya

A Párizsiakat kezdettől fogva megosztotta a torony. Voltak, akik lelkesedtek érte, és voltak, akik utálták már a terveket is.

Sok párizsi azért járt a közvetlenül az Eiffel torony „tövébe” települt kávéházakba és éttermekbe, mert egyedül azokból nem látszott az Eiffel torony.

A tornyot eredetileg a világkiállítás után le kellett volna bontani, de valahogy mégis mindig sikerült megmenteni az Eiffel tornyot az enyészettől. Pedig fel akarták robbantani, le akarták bontani és volt, aki kétszer is eladta ócskavasnak!

Toronyból ócskavas… vagy mégsem

Egy bizonyos Victor Lustig nevű cseh szélhámos, akit akkor már Csehországban is köröztek több rendbeli csalásért, 1925-ben éppen Párizsban múlatta az időt áldozatai pénzét költve. Akkoriban a torony elég rossz állapotban volt, és ismét napirenden voltak a lebontását szorgalmazó írások. Nos, ez a Lustig pont egy ilyen újságcikkel találkozott, és már meg is született benne a zseniális ötlet.

Másnap hamisíttatott magának egy „kormányzati megbízást” és ennek birtokában meghívta Párizs hat legnagyobb ócskavas kereskedőjét a francia főváros egyik legelőkelőbb hoteljébe üzleti megbeszélésre. A megbeszélésen aztán a Hírközlési miniszter helyetteseként bemutatkozva elmondta, a rossz állapotban lévő torony fenntartási költsége olyan nagy, hogy a város ezt már nem akarja tovább fizetni, ezért az elbontás mellett döntöttek. De a dolgot titokban kell tartani, mert a közfelháborodás megakadályozhatja a műveletet. Hogy erősítse a tárgyalás komolyságát egy bérelt luxus limuzinon elvitte az ócskavas kereskedőket a toronyhoz, úgymond az árut megmutatni, és másnapra mindenkitől ajánlatot kért. Közben ügyesen felmérte, melyikük a legpénzéhesebb és melyikük a legegyszerűbb elme.

A kiválasztott egy bizonyos André Poisson nevű kereskedő lett, aki nem tartozott a párizsi elit köreibe. Úgy gondolta, hogy ezzel viszont már oda fog. A felesége azonban gyanút fogott a túlzott titkosság és a gyorsaság miatt, ezért Poisson újabb találkozót kért a „minisztertől”. A találkozón aztán Lustig ecsetelte, hogy a gyorsaság valójában azért kell, mert pénzügyi problémái vannak, amiket a munka elvégzése utáni jutalomból remél megoldani. Poisson értett a szóból és egy zsíros összeggel megkente a korrupt minisztert, hogy övé legyen az elsőbbség. És így is lett. Poisson nyert és kifizetett egy hatalmas összeget az Eiffel toronyért. Lustig pedig egy órával később már a bécsi vonaton ült egy pénzzel teli táskát szorongatva.

Hogy mi történt ez után? Semmi! Poisson ugyanis annyira szégyellte, hogy átverték, hogy nem jelentette fel Lustigot.

(fotók:wikipedia.org)

Postai küldeményként „utazott” a világ legnagyobb gyémántja!

117 éves a Cullinan, a világ legnagyobb gyémántja

Persze nem magának a gyémántnak a koráról van szó, hanem arról az időpontról, amikor megtalálták. Hogy mekkora is volt a nyers kő? Nos, akkora, mint egy megtermett férfi ökle! Elképzelhetjük, hogy mit is jelent ez értéket tekintve!

A nevét a gyémánt bánya alapítójáról Sir Thomas Cullinan-ről kapta, akinek magához a megtaláláshoz nem volt köze, mivel a bányatársaságok tulajdonosai viszonylag ritkán járnak le a bányába dolgozni. A gyémántot Frederick Wells bányafelügyelő találta meg és ő nevezte el – nyilván egy kis ráhatásra – a bánya alapítójáról. A követ más néven Afrika nagy csillagának, vagy Premier gyémántnak is hívják.

A gyémánt súlya a felfedezéskori nyers állapotában 3.106 karát volt. További különlegessége volt, hogy alig voltak benne zárványok és valóban az elsőrendű gyémántok kategóriájába tartozott. A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy nem egy teljes kristályt találtak meg, hanem annak „csak” az egyik darabját.

Az igazi, a másolat és a fadoboz

A Cullinan gyémántot Transvaal kormányzósága vásárolta meg és ajándékozta VII. Edward angol királynak (Dél Afrika a mai napig a Brit Birodalom, pontosabban ma már a Brit Nemzetközösség tagja). Ami nemes gesztus volt, csakhogy rejtett magában egy csomó problémát is. Ahhoz ugyanis, hogy a csoda gyémánt eljusson Transvaalból Londonba, néhány ezer kilométert utaztatni kellett. Nyilván jó néhány kalandor, szerencsevadász és tolvaj ábrándozott a gyémánt megszerzéséről.

Éppen ezért a követ jelentős rendőri biztosítás és óriási médiafelhajtás közepette indították el Dél Afrikából Angliába. Csakhogy az, amit az újságok címlapjain láthattak az olvasók nem volt más, mint egy értéktelen másolat. Az eredetit titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával szállították Londonba és később a világ gyémánt fővárosába, Amszterdamba.

Na, de lépjünk vissza kicsit. Akkor hogyan is jutott el a gyémánt az Egyesült Királyságba? Nos, kapaszkodjon mindenki jó erősen! Egy egyszerű fa dobozban, postai csomagként!

Nem nehéz elképzelni azoknak a napoknak a feszültségét az illetékeseknél és az ötletgazdáknál, amíg a világ legnagyobb gyémántjáért végre valaki lesétálhatott a palotához közeli postára és felvette a csomagot… És akkor még ott volt az körülbelül fél óra, amíg a csomaggal a palotába ért és végre kiderült, hogy tényleg a gyémánt érkezett meg.

A korona ékköve

A király a gyémántot 66. születésnapjára kapta ajándékba. Csakhogy a kő akkor még egyáltalán nem hasonlított arra, ahogy mi a gyémántot elképzeljük. Ahhoz előbb el kellett küldeni Amszterdamba, ahol 9 nagy és 96 kisebb gyémántra hasították, hogy aztán briliánsokat csiszoljanak belőlük. A legnagyobb, cseppformájú kő 530,2 karát, a méretben második négyszög alakú, hosszúkás gyémánt 317,4 karát, míg a harmadik legnagyobb 94,45 karát lett.

A csepp formájú gyémánt a királyi jogarra került, még a másodikat az angol királyi koronára tették fel. A méretben és értékben harmadikként és negyedikként rangsorolt gyémántok a királynői koronát ékesítik.

(fotók: wikipedia, kidsnews, eremikibocsato)

Tahi Tóth László - végig kitartott a Vígszínház mellett

Alig tudjuk elhinni, de már 4 éve nincs közöttünk. Élete volt a színház és az, hogy mi nézők, jól érezzük magunkat. Felejthetetlen alakját, alakításait, játékait megőrzi az új generációk számára is az a számtalan felvétel, amely róla készült.

Színház az élet

Bár a Képző és Iparművészeti Középiskolába járt, egyértelmű volt számára, hogy a Színművészeti Főiskolára jelentkezik. A legendás Várkonyi Zoltán féle osztályban végzett 1966-ban. Az út innen egyenesen a Vígszínházba vezetett. Nem is vezethetett máshová, hiszen már a gyakorló éveit is ott töltötte (1964-től). Mint kiderült, ez egy örök szerelem volt, hiszen haláláig a Vígszínházban játszott.

Egy előadás közben lett rosszul 2017. elején, és a kórházba kerülését követően azonnal életmentő agyműtétet végeztek rajta az orvosok. Hihetetlen akaraterejének köszönhetően 2017 októberében már újra színpadon volt. Sajnos a halált, nem tudta „átverni” és pár hónappal később 2018. február 22-én 74 éves korában elhunyt.

Élete során több, mint 40 filmben játszott, több tucatnyi karaktert formált meg a színpadon és az ország egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínésze volt. GEG címen írt könyve a rá oly jellemző fergeteges humorral tárta elénk – ahogy ő fogalmazott – a „Színpadi szökellések és kéziugrások tárát”

Munkásságát a legmagasabb elismerésekkel díjazták, így Kossuth-, és Jászai Mari díjas Kiváló művész volt.

A család

Nagycsaládba született – hat testvére volt-, amely mindig is fontos volt számára. Elsőházassága nem sikerült, így Schmidt Bea manökennel külön úton folytatták életüket. Második felesége Kárászy Szilvia zongoraművész, akivel haláláig együtt éltek.

(fotók: wikipedia, szinhaz.hu, hirado.hu, nlc.hu)

Egy szegény bárónő, aki filmcsillag lett

Hogy ki is ő? Nos, ha azt írom, hogy Audrey Kathleen van Heemstra Ruston bárónőről van szó, nyilván a legtöbben a fejüket csóválják. Azonban, ha úgy írom, hogy Audrey Hepburn, akkor már rögtön helyére kerülnek a dolgok. Hogyan lett a fent leírt hosszú nevű belga – angol lányból Audrey Hepburn? Az édesapjának köszönhetően. De ne ugorjunk ennyire előre.

Egy bárónő, aki szegény volt

Azt gondolhatnánk, hogy annyira nem lehetett nehéz neki, hiszen egy angol édesapa és egy belga édesanya gyermekeként a világ jobbik oldalára született. Pláne úgy, hogy az édesanyja – Ella van Heemstra – bárónő volt.

Ám ez nem így volt. Persze nem a szülei, hanem a körülmények miatt. A kezdet egészen jó volt, hiszen édesapának – Joseph V. A. Ruston – köszönhetően az angliai Kentben éltek. Aki ekkor nevezte át a lányát Aurdey Hepburn – Rustonnak (a saját édesanyja után). A kis Audrey pedig három évig egy magániskolába járt.

A szülei azonban ekkor elváltak, és az édesanyja a Arnhembe (Hollandia) költözött a gyerekkel. És ez 1938-ban nem bizonyult túl bölcs lépésnek. Amikor két évvel később a Wehrmacht megszállta Hollandiát, Audrey-nak újra nevet kellett váltania, és ezúttal az édesanyja családi nevét vette fel. Így azokban az időkben – még az angolnak tűnő keresztnevét is megváltoztatva – Edda van Heemstra lett. Arnhemben aztán átélhette az éhezéstől a halálközelségén át a háború minden borzalmát. (Arnhemben volt a II. Világháború nyugati frontjának egyik legsúlyosabb ütközete.)

A balerina

Tizenhat éves korában Amszterdamba költözött és Sonia Gaskell iskolájában balettet kezdett tanulni. És a törékeny alkatú lány nagyon tehetségesnek bizonyult. Már ennek a jegyében jött egy újabb költözés, ezúttal Londonba, a híres Rambert balettiskolába. A megélhetés miatt Audrey balerinaként már kezdettől fellépett különböző musicalekben és amikor lehetősége adódott rá, modellként is dolgozott. Ám édesanyjával még így is nehezen tudták előteremteni a lakhatási és megélhetési költségeiket.

A film és a világhír

Audrey Hepburn valójában balerina szeretett volna lenni. Azonban minden lehetőséget megragadott, hogy könnyítsen nehéz sorsukon, így elvállat kisebb filmszerepeket is. Majd ezek a szerepek nem is túl sok idő múlva már egyre nagyobbak lett. Aztán a legutolsó filmjének a forgatásán kiválasztották egy Colette darab, a Gigi főszerepére… a Brodwayn! Óriási ugrás volt ez egy szegény lánynak.

És innentől elindult egy tündérmese, Audrey pedig kisvártatva már Ann hercegnő volt a Római vakációban Gregory Peck partnereként. Kevesen mondhatták el magukról, hogy első nagyjátékfilmes főszerepükért – mert Audrey-nak ez volt az első filmfőszerepe – Oscar díjat kaptak! Aztán sorban jöttek a filmek, a díjak és a kiváló partnerek. A kor nagyjai szinte kivétel nélkül a partnerei voltak: Cary Grant, Fred Astaire, Gary Cooper és Humphrey Bogart – kevés színésznő dicsekedhet ilyen veretes partnerlistával.

Adrey, a divatikon!

Már a szupersztár kategóriába tartozott, amikor elvállata a Sabrina című film főszerepét. A film is jó lett, ám Audrey számára mégsem ezért volt emlékezetes. A Sabrina forgatásán ismerkedett meg Hubert de Givenchy-vel. A divattervező pedig első látásra „beleszeretett” Audry-ba és sírig tartó barátságot kötöttek. Innentől kezdve Audrey volt Givenchy múzsája. És ezt úgy fejezte ki, hogy Audrey minden ruháját megtervezte. Mindent! Azt is, amit otthon viselt, azt is, amiben társadalmi eseményekre – például Oscar gálákra – ment és a filmbeli ruháit is. A Sabrinát követően még sok sikerfilmben szerepelt, a hosszú listát nem sorolom fel, érdemes inkább a filmeket megnézni. Utolsó filmjének rendezője egy bizonyos Steven Spielberg volt.

A közönség és a szakma egyaránt bálványozta. Munkásságért Oscar-, Emmy- és Életmű díjat is kapott. Ám ami talán a leginkább kifejezi az iránta megnyilvánuló tiszteletet, az az Elnöki Szabadság érdemrend - az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetése -, amelyet az idősebb Bush elnök ítélt oda és adott át neki. Hogy mennyire fogékony volt az emberek problémáira, azt jól mutatja, hogy 1988-tól haláláig az UNICEF – az ENSZ gyermeksegélyezési alapja – nagykövete volt és a világ számos országában fellépett a gyermekek érdekében.

A szépségideál, akinek nem volt szerencséje a férfiakkal…

Ahogy a filmjeiben, úgy a magánéletében is bonyolódott számára a cselekmény. A gyerek- és fiatalkori hányattatásokat követően mindig is a biztonságra vágyott. Első férje Mel Ferrer volt, aki szintén színészként dolgozott. Tizennégy évig voltak házasok. Audrey ekkor már nagyon vágyott az anyaságra, ami végül több vetélést követően megvalósult és 1960-ban megszületett első fia, Sean Hepburn Ferrer. És Audrey annyira komolyan megélte az anyaságot, hogy a fia születését követően már csak az utolsó, korábban elvállalt filmben játszott. A fiáért feladta a karrierjét. Anya akart lenni a szó legnemesebb értelmében. A házassága azonban megromlott Ferrerrel és 1968-ban elváltak.

Audrey ezt követően beleszeretett Andrea Dotti olasz pszichiáterbe és Rómába költözött. Ennek a házasságnak köszönhette második fiát, Luca Dottit. Amikor az ember ránéz Audrey Hepburn-re, eszébe sem jut, hogy egy férfi más nőt is észrevesz mellette. Nos, Andrea Dotti ezt másként gondolta. Audrey pedig nem tudta elviselni a megaláztatást és férje árulását és elvált tőle.

A harmadik férfi az életében Robert Wolders holland színész volt, aki televíziós filmekben és sorozatokban szerepelt. Audrey 51 éves volt, amikor megismerkedtek, és korai, 1993-as haláláig együtt éltek. Amikor vastagbél rákban 1993. január 20.-án elhunyt, mindössze 63 éves volt.

A filmjei, a játéka, a kedves mosolya és a szépsége azonban már örökre velünk maradnak. Mindent köszönünk, Audrey!

100 éve született Agárdy Gábor

Egy színész, akinek festménye van a Vatikánban

Már 16 éve, hogy elment Agárdy Gábor Kossuth- és Jászai Mari díjas színész, a Nemzet Színésze. Karaktere és alakításai azonban már mindörökre a magyar színművészet részévé váltak.

Nehéz korban született. Igaz, már önmagában az is a történelem egyik csodájának számított, hogy világra jöhetett.

A mai Törökország területén élt örmény családból származik – az eredeti neve Arklián -, ami édesapja gyerekkorában nem számított biztonságosnak. Amikor az Oszmán Birodalom felbomlott, az új Török kormány passzivitása mellett török nacionalisták véres terrorba kezdtek. A történészek ezt ma már Örmény holokausztként emlegetik, mivel 300.000 – 800.000 örmény embert öltek meg pogrom során. Az öldöklésnek áldozatul estek Agárdy Gábor nagyszülei is, ám az akkor még gyermek édesapját egy jó szándékú ember egy szekéren elrejtette, így megmenekülhetett a biztos haláltól. Ezt követően a sors úgy hozta, hogy az édesapja Magyarországon telepedett le és kötött házasságot az édesanyjával.

A színész

Agárdy Gábor már a II. Világháború előtt elkezdte színészi pályafutását. Először a Szegedi Városi Színházban játszott (1942-ig), aztán 1952-ig a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt. És innentől kezdődött az igazi karrierje. Az első fővárosi „állomáshelye” – igaz, csak három évig – a Fővárosi Operettszínház volt, majd ezután kilenc évig a Petőfi Színház színésze volt. Ezt követően került a Nemzeti Színházba, ahol végül szinte haláláig játszott (1989-ben a társulat örökös tagjává választották). Az élete volt a színház, és ma már tudjuk, hogy a halála is egyben, hiszen 2005-ben egy színházi baleset után kialakult szövődmény okozta a halálát 2006. január 19-én. Pályafutása során száznál több szerepben láthattuk, és szerepelt több, mint 50 játék- és televíziós filmben is.

Agárdy, az ikonfestő

A festés éppoly fontos volt számára, mint a színjátszás. Talán a gyökerei miatt választotta éppen az ikonfestést. Munkáit ugyanaz a precizitás és művészi érték jellemezte, mint amit színészként a színpadon láthattunk tőle. Élete során négy kiállításon mutatta be a festményeit a közönségnek. Festményei művészi színvonalát jól mutatja, hogy Agárdy Gábor egy – egy ikonja megtalálható a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is.

A család

Élete során kétszer állt az anyakönyvvezető elé. Az első házasságából – Tóth Ila színésznő volt a felesége – egy lánya, Ilona született, aki színésznő lett. Második felesége az ismert balerina Rácz Bori volt.

(fotók: wikipedia, mafab, pinterest)