2019. november 26., kedd

Tina Turner - egy nő, aki megtalálta az igazi hangját

Tina 1939. november 26-án született, az USA Tennessee államában, közelebbről Nuthbusban. Biztosan sokan tudják, de azért mégiscsak ildomos leírni. A Turner nevet a férje után viseli, és eredetileg Anna Mae Bullocknak néven született.
Az első színpadi produkcióit az Ike & Tina Turner Revü fellépései során láthatta a nagyérdemű. Volt néhány komoly sikerük – River Deep, Mountain High -, de aztán a férje sorozatos erőszakoskodásai miatt – egészen konkrétan, verte őt - Tina a válás mellett döntött. Ez 1978-ban volt. Ezt követően pedig a szóló karrier irányába indult el. És milyen jól tette!
Az első igazi lemez sikert az 1983-as Lat’s Stay Together című számmal érte el. Aztán sorban jöttek a sikerek. De ne szaladjunk ennyire előre. Mivel Tina a revüből jött, az első önálló években csak nehezen sikerült a revü inkább Funky és R&B alapú stílusát. Már érződött a dalaiban a rock ígérete, de valami még nem állt benne össze igazán.



És akkor megtalálta az igazi hangját
Az egész azzal kezdődött, hogy Tina mellett összeállt egy új formáció, amelyben Kenny Moore (zongora), James Ralston (gitár), Jack Bruno (dob) és Bob Feit (basszusgitár) kapott helyet.
A lényeg az – legalábbis az indulás szempontjából -, hogy 1981-ben három egymást követő estén felléptek New Yorkban, a Ritz Hotelben. Mindez olyan zajos siker volt, hogy másnap Tina találkozott az akkor gigasztárnak számító Rod Stewarttal, és néhány nappal később már a több milliós nézettségű Saturday Night című műsorban énekeltek duettet. Óriási siker volt. Ennek köszönhetően aztán a Rolling Stones turnén Mick Jaggerrel énekeltek szintén nagy sikerű duettet és a világhír már elkerülhetetlen volt. Persze, ha valaki, Tina meg is érdemelte.
Játszott filmekben (többek között Mel Gibson partnereként), számtalan koncertet adot és számos lemezt köszönhetünk neki. nagyon kevesen élhetnek ezen a földön – na, jó, legalábbis a nyugati féltekén -, akik ne ismernék fel szinte azonnal a hangját.
Eddigi pályafutása során – mert szerencsénkre még mindig nincs vége – kilenc Grammy Díjat kapott. És ő volt a Vouge magazin legidősebb – 73 évesen állt a kamerák elé – címlaplánya is. És beválasztották a rock halhatatlanjai közé is.



A magánélet
Az 1978-as válást követően több kapcsolata is volt, de ezeket diszkréten, a nyilvánosság kizárásával intézte (na, jó, ez nem mindig sikerült). Jelenlegi férje Erwin Bach (2013. óta). Két gyermeke van, pontosabban volt: Raymond Craig Turner és Ronnie Turner. Raymond vér szerinti édesapja Raymond Hill szaxofonos volt, de Ike Turner örökbe fogadta, amikor 1962-ben feleségül vette Tinát. Raymond 2018-ban 59 éves korában saját pisztolyával követett el öngyilkosságot. Az okát nem hozták nyilvánosságra. Ronnie pedig  jelenleg is színészként dolgozik. Igaz, nem túl sikeresen.

(fotók: wikipedia, youtube)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése