2019. november 19., kedd

A nemzet pszichológusa volt


A mai napon született (1933.11.19-én) Popper Péter. Ha valaki nem tudná, pszichológus, gyerek pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár és író volt. És ami fantasztikus, mindegyik szegmensben kiválóan teljesített.



Számos magazinban jelentek meg írásai és nagyon sok televíziós műsorban is láthattuk. Talán leginkább a társadalomba való beilleszkedési zavarok és a pszichoterápia érdekelték, bár a fiatalkori bűnözés is a kutatási területei közé tartozott (talán ezért működött együtt a 80-as években a rendőrséggel szakértőként). És persze nem állt tőle távol a vallásfilozófia sem.



Volt vendég professzor Izraelben és tanított számos magyar egyetemen is. Hosszú ideig szerkesztette a Pszichológiai szemle című szakfolyóiratot és számos könyvet írt. Nekünk, átlagembereknek leginkább az irodalmi művei emlékezetesek. Mi több, pályafutása alatt három olyan színdarabot írt, amelyeket be is mutattak a közönségnek.

Életének vége felé egyre inkább a vallás felé fordult. Bár zsidó hitét megőrizte, nagyban hatottak szemléletére a Buddhizmus tanai, különösen e vallás élőlény szeretete. A sok vallásból aztán mondhatni egy saját külön vallást kreált, amelynek elveit sokfelé – televízióban és rádióban – el is mondott. 2010. április 16-án hunyt el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése