2019. november 18., hétfő

Egy Dali modell, aki világsztár lett


Amanda Lear 80 éves!
A mai napon ünnepli születésnapját Amanda Lear francia énekesnő. Anyja orosz, apja angol – francia származású volt. Gyerekkorában éltek Franciaországban és Svájcban is (bár az énekesnő Hongkongban született), és mire felnőtt lett, már öt nyelven beszélt (angol, francia, német, olasz és spanyol).


Igazán nyitott személyiség volt, így nem csoda, hogy pályája kezdetén festőművész szeretett volna lenni (Londonban és Párizsban is tanult festészetet). És ha már London, akkor közeli kapcsolatba került a Rolling Stones-al, közelebbről a korán elhunyt Brian Jonessal. A divatvilág is ekkor fedezte fel, és miután Catherine Harlé, az ügynökség vezetője leszerződtette, már modellként érkezett vissza Párizsba. Itt találkozott Salvador Dalival is, akinek másfél évig az állandó modellje volt. A reklám kedvéért terjesztette el róla Dali, hogy igazából nem is nő, hanem férfi.


Ezt követően jöttek is a sikerek modellként, aztán a David Bowie-val történt románcát követően – konkrétan az ő bíztatására – az énekesnői pályán is kipróbálta magát.

Királynő születik
Az első lemezét 1975-ben adták ki, amely után sorban jöttek a lemezek és végül 1977-ben a világsiker – na, jó, az európai siker - is összejött számára az I am a photograph albummal. Aztán 1978-ban már tényleg összejött számára is a világsiker, hiszen a Sweet Revenge című albuma igazi áttörés volt és több mint 4 millió példányban fogyott el világszerte. Ezt követően már nyugodtan kimondhatjuk, hogy a diszkó egyik koronázatlan királynője volt a 80-as és később a műfaj másodvirágzásánál a 90-es években.



Életében számos férfi volt, de csak kettő volt igazán jelentős. Az egyikük Salvador Dali, akinek évekig volt az élettársa. A másik pedig a férje, Alain-Philippe Malagnac d'Argens de Villèle, akivel 11 évig élt házasságban. Gyermeke nem született.
Számos nagy sikerű lemez és CD fűződik a nevéhez. Jól mutatja különlegességét, hogy egyik száma már jóval a pályafutása csúcsa után is bekerült egy 2008-as válogatás albumba. Boldog születésnapot kívánunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése