Egészen pontosan 135 évvel ezelőtt – 1887. január 28-án - kezdték
el építeni. A torony a tervezőjéről és megalkotójáról, Gustave Eiffelről kapta
a nevét, és az első időkben bizony nem hozott túl nagy dicsőséget számára.
Az igazság az, hogy a torony ötlete is megosztotta a
közvéleményt. Az építése pedig még inkább. A Párizsiak nagy része abban az
időben egyszerűen utálta, és látni sem bírta. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az ötlet
Akkoriban – az 1800-as évek vége felé – a világ fejlett országai
azon versenyeztek, hogy melyikük épít magasabb és impozánsabb épületeket. A tornyot
a neve alapján mindenki Eiffellel azonosítja, és nem is alaptalanul, de azért
van ebben némi turpisság.
Merthogy az ötletet eredetileg az Eiffel és Cie Mérnöki
Iroda két mérnöke, Émile Nouguier és Maurice Koechlin találta ki és kezdte el
fejleszteni. Olyannyira így van ez, hogy a torony tervrajzait – Stephen Sauvestre
építész közreműködésével – 1884. júniusára el is készítették, szabadalmaztatták
és a főnökük elé tárták. Mi tagadás, Eiffel nem volt elájulva az ötlettől és
némi ellenszenvet is mutatott iránta. Hogy mi változott rövid idő alatt, azt ma
már senki nem tudja, de tény, hogy Eiffel kisvártatva mégis megvásárolta a
mérnökeitől a szabadalmat és lelkesen belevágott a toronnyal kapcsolatos
munkába.
Az Eiffel torony…
Barcelonában!
Azért a történésekből némi sejtésünk lehet Eiffel motivációjával
kapcsolatban, hiszen a szabadalom megvásárlásától kezdve a torony értékesítésén
munkálkodott.
Első körben az akkor világkiállítást rendező Barcelonát
kereste meg. A spanyol város polgármesterének tetszett is a terv
grandiózussága, ugyanakkor a probléma is éppen ez volt! A grandiózus tervhez
grandiózus költségvetés is dukált. Márpedig a Barcelona polgármestere egy józan
és megfontolt ember volt, így nemet mondott az Eiffel toronyra. És akkor jött a
képbe Párizs.
Indul a kampány
Eiffel okult a barcelonai kudarcból, és mint jó üzletember,
rájött arra, hogy a jó toronynak is kell a cégér. Ezért nem kevés pénzt
áldozott arra, hogy a tervről újságcikkek szülessenek, és nem szégyellte
reklámok és PR szövegek kiadását sem. A cél az volt, hogy a – most már Eiffel –
torony ötletét megszerettesse Párizs vezetőivel.
Terve sikerrel járt, és az Eiffel torony tervét a városi
tanács – 1886. május elsején – egyhangú szavazással elfogadta. Ezt követően nem
volt más hátra, minthogy eleget tegyenek a formaságoknak is, és megkössék a
hivatalos szerződést a francia kormány és Eiffel irodája között.
A szerződés minden részletre kitért, az építendő torony
pontos helyén át egészen a finanszírozás kérdéséig. És itt álljunk meg egy
pillanatra. Eiffel nem csak megépítette, de gyakorlatilag hitelezte is a francia
államot az építés során. A szerződés szerint a költségeket a torony elkészültének
80%-áig Eiffel a saját zsebéből állta. Hogy ez mennyire volt nagystílű gesztus –
vagy hazardírozás - Eiffel részéről, azt jól mutatja, hogy addig a készültségi
fokig a torony belekerülési költsége 8,5 millió aranyfrank volt… Cserébe
viszont megkapta a torony üzemeltetésének a jogát 20 évre. És Eiffel jól
számított. A torony időben történő befejezéséért becsületrendet kapott, a
Párizsi Világkiállítás ideje alatt pedig több, mint 2 millió látogató ment fel
a toronyba… és nem ingyen.
Az utálat és a
tisztelet tárgya
A Párizsiakat kezdettől fogva megosztotta a torony. Voltak,
akik lelkesedtek érte, és voltak, akik utálták már a terveket is.
Sok párizsi azért járt a közvetlenül az Eiffel torony „tövébe”
települt kávéházakba és éttermekbe, mert egyedül azokból nem látszott az Eiffel
torony.
A tornyot eredetileg a világkiállítás után le kellett volna
bontani, de valahogy mégis mindig sikerült megmenteni az Eiffel tornyot az
enyészettől. Pedig fel akarták robbantani, le akarták bontani és volt, aki
kétszer is eladta ócskavasnak!
Toronyból ócskavas…
vagy mégsem
Egy bizonyos Victor Lustig nevű cseh szélhámos, akit akkor
már Csehországban is köröztek több rendbeli csalásért, 1925-ben éppen Párizsban
múlatta az időt áldozatai pénzét költve. Akkoriban a torony elég rossz állapotban
volt, és ismét napirenden voltak a lebontását szorgalmazó írások. Nos, ez a
Lustig pont egy ilyen újságcikkel találkozott, és már meg is született benne a
zseniális ötlet.
Másnap hamisíttatott magának egy „kormányzati megbízást” és
ennek birtokában meghívta Párizs hat legnagyobb ócskavas kereskedőjét a francia
főváros egyik legelőkelőbb hoteljébe üzleti megbeszélésre. A megbeszélésen
aztán a Hírközlési miniszter helyetteseként bemutatkozva elmondta, a rossz
állapotban lévő torony fenntartási költsége olyan nagy, hogy a város ezt már
nem akarja tovább fizetni, ezért az elbontás mellett döntöttek. De a dolgot
titokban kell tartani, mert a közfelháborodás megakadályozhatja a műveletet.
Hogy erősítse a tárgyalás komolyságát egy bérelt luxus limuzinon elvitte az
ócskavas kereskedőket a toronyhoz, úgymond az árut megmutatni, és másnapra
mindenkitől ajánlatot kért. Közben ügyesen felmérte, melyikük a legpénzéhesebb
és melyikük a legegyszerűbb elme.
A kiválasztott egy bizonyos André Poisson nevű kereskedő
lett, aki nem tartozott a párizsi elit köreibe. Úgy gondolta, hogy ezzel
viszont már oda fog. A felesége azonban gyanút fogott a túlzott titkosság és a
gyorsaság miatt, ezért Poisson újabb találkozót kért a „minisztertől”. A
találkozón aztán Lustig ecsetelte, hogy a gyorsaság valójában azért kell, mert
pénzügyi problémái vannak, amiket a munka elvégzése utáni jutalomból remél
megoldani. Poisson értett a szóból és egy zsíros összeggel megkente a korrupt
minisztert, hogy övé legyen az elsőbbség. És így is lett. Poisson nyert és
kifizetett egy hatalmas összeget az Eiffel toronyért. Lustig pedig egy órával
később már a bécsi vonaton ült egy pénzzel teli táskát szorongatva.
Hogy mi történt ez után? Semmi! Poisson ugyanis annyira
szégyellte, hogy átverték, hogy nem jelentette fel Lustigot.
(fotók:wikipedia.org)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése