2020. március 1., vasárnap

105 éve indult a menetrend szerinti buszközlekedés Budapesten


A budapesti buszközlekedés napra pontosan 105 évvel ezelőtt indult el. Csakhogy abban az időben, bizony a buszok is sárgák voltak. Mi több, a közlekedés 7 darab emeletes busszal kezdődött Budapesten.



És ha ez nem lenne elég, nem csak a londoni emeletes buszokat másoltuk – igaz sárga színben – hanem a közlekedésünk is pontosan olyan volt, mint a Brit fővárosban. És ez utóbbi nem is változott meg egészen 1941. július 6-ig. Akkor lépett életbe a „jobbra tarts” rendelet, amely felforgatta az addigi a hazai közlekedést. Az átállás zökkenőmentességét szolgálta az MTI által kiadott „Jobbra hajts ABC-je” füzet is, mellyel a lakosság nagy részét sikerült elérni.

Vissza buszokhoz
A frissen forgalomba álló 7 darab buszt az aradi gépgyárban készítették. Az első buszok a mai Dózsa György úttól az Andrássy úton át a Bajcsy Zsilinszky út sarkáig közlekedtek. Az élénksárga, 34 üléses buszok 15 percenként jártak, ám többnyire üresen. A budapesti polgárok az első napokban többnyire csak nézték a sárga „csodákat”, de felülni csak a legbátrabbak mertek. Úgyhogy az akkor 14 fillérbe kerülő első utasok azok közül kerültek ki, akik a engedtek a kalauzok unszolásának és kipróbálták az új járművet. A busz aztán nemsokára a Budapestiek egyik kedvelt közlekedési eszközévé vált.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése